A társaság részvényei a BÉT mellett így a német értékpapírpiacon is jelen lesznek a jövőben. A társaság igazgatóságának döntése alapján az Appeninn Nyrt. kérelmezte részvényeinek bevezetését a frankfurti tőzsdénél. A frankfurti börze a szükséges nyilatkozatokat és engedélyeket követően, a részvénylistázás dátumaként 2014. június 23-át jelölte ki a cég papírjaira vonatkozóan első kereskedési napként, így hétfőtől az Appeninn Nyrt. részvényei a frankfurti parketten is megjelennek.
A közlemény idézi Ádámosi Györgyöt, a társaság igazgatóságának elnökét, aki elmondta: a németországi megjelenés célja, hogy a társaság tőkepiaci tervei mellett támogassa a részvények likviditását és stabilitását egy markáns részvényforgalommal bíró nyugat-európai pénzügyi központban is. Hozzátette: a magyar ingatlanpiac az elmúlt években visszaigazolta üzleti elképzeléseiket, portfólióépítési modelljük és ingatlanhasznosítási terveik az eredményszámaik alapján sikeresek.
Az Appeninn az elmúlt években sikeresen vont be tőkét a magyar tőzsdén keresztül, ingatlanállományát 7 milliárd forintról több mint 20 milliárd forintra, közel 65 ezer négyzetméterre bővítette. A társaság elsősorban kkv szegmensre fókuszáló bériroda piaci tervei válságállónak bizonyultak, a kiváló lokációjú és jó ár-érték arányt kínáló irodaállomány kihasználtsága folyamatosan jóval meghaladja a piaci átlagot, 95 százalék körüli. A cégcsoport tervei szerint portfólióállományának további bővítésére törekszik, miközben hatékony működés melletti eredményességét is meg kívánja őrizni, ahogy ezt az elmúlt években is tette - olvasható a közleményben.
A cég 101 ezer euró nyereséget ért el 2014 első negyedévében, bruttó árbevétele 1,245 millió euró volt. Az Appeninn részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A papír a hétfői kereskedést 194 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 258, a legalacsonyabb 173 forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve