A jelek szerint vannak olyan cégvezetők, akiket nem hagynak nyugodtan aludni a globális pénzügyi rendszer válságáról és közelgő összeomlásáról szinte napi mint nap megjelenő jóslatok. A Financial Times cikke szerint az amerikai online kereskedőcég, az Overstock mintegy 10 millió dollár értékben halmozott fel arany és ezüst érméket, arra készülve, hogy működésképtelenné válhat az ország pénzügyi rendszere.
A szokatlan eljárást azért eszelték ki, hogy cége akkor is ki tudja fizetni alkalmazottait, ha a hitelintézetek nem nyitnának ki egy hirtelen beütő pénzügyi válság következtében - mondta Jonathan Johnson, a cég vezetője a brit pénzügyi lapnak. A Utah állam kormányzói posztjáért is várhatóan versenybe szálló Johnson elmondása szerint az Overstock nem csak nemesfémet halmozott fel, de tartós mélyhűtött és szárított élelmiszerből is elegendő készlettel rendelkeznek ahhoz, hogy a cég minden alkalmazottját és egy családtagját három hónapig el tudják látni.
Úgy gondoljuk, jó eséllyel kialakulhat egy olyan helyzet, amikor a bankok bezárnak két napra, két hónapra, vagy a jó ég tudja mennyi időre. Ekkor olyan helyzetben szeretnénk lenni, hogy ne kelljen a cég tevékenységét leállítani a válság miatt - mondta.
Az Overstock igazgatósága még a 2008-as pénzügyi válság idején döntötte el az arany- és ezüstkészletek felhalmozását, amikor az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed megkezdte az első kvantitatív lazítását, amelyet Johnson elképesztően felelőtlen lépésnek tartott. Mára a cég nemesfém tartalékainak értéke eléri összes likvid eszközének 10 százalékát.
Bár Johnsont elmondása szerint kissé megnyugtatta, hogy a Fed lassan elkezdi emelni a kamatokat, azonban a pénzügyi rendszert még mindig sérülékenynek látja a hatalmas mértékű állami eladósodottság miatt. Ezért nem is tervezik egyhamar, hogy csökkentenék annak mennyiségét.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve