A vártnál kedvezőbb első negyedéves számokat közölt az Adidas reggel előzetes jelentésében, s megemelte idei eredményvárakozásait is. A társaság ugyan a végleges számokat csak május 4-in közli, azonban a főbb adatokat rendszerint korábban közzéteszi. E szerint a csoport az elemzői várakozásokban szereplő 4,5 milliárd euró helyett 4,8 milliárd eurónyi forgalmat produkált, s a remélt 400 millió euró helyett 490 millió eurónyi üzemi eredményt ért el.
A jó számokra, s a pozitív kilátásokra való tekintettel a menedzsment megemelte az idei eredményre vonatkozó saját előrejelzését. E szerint az adózott eredmény 10-12 százalékos emelkedése helyett most már 15-18 százalékos növekedéssel számolnak. A cég re idén kedvezően hathat, ha nem erősödik tovább az euró, s jelentős forgalom bővülést várnak a foci EB-től is.
A piac kedvezően fogadta a hírt, az Adidas részvények árfolyama több, mint 7 százalékkal ugrott meg a frankfurti tőzsdén a délelőtti kereskedés során.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve