A GVH két, egymással összefüggő magatartás értékelésekor azt vizsgálta, hogy egyrészt megfelelő tájékoztatást kap-e a fogyasztó az árfolyamváltások közötti választási lehetőségről (a saját banki, illetve a Ryanair átváltási rendszeréről), másrészt a Ryanair információja valós-e - közölte a Versenyhivatal.
A GVH döntése szerint a Ryanair 2012 februárja és 2015 októbere között, a repülőjegyek foglalásakor (azokban az esetekben, ahol eltérő volt az indulási ország pénzneme a foglaláskor használt bankkártya pénznemétől) nem tájékoztatta megfelelően a fogyasztókat arról, hogy a Ryanair Dinamikus Valuta Átváltási Rendszere helyett választhatnák a saját bankjuk átváltását, azaz átváltási árfolyamait is, hiszen csak a foglalási folyamat végén, a kártyaadatok megadását követően alig észrevehetően hívta fel a fogyasztók figyelmét e tényre, és így alapbeállításként a Ryanair rendszere érvényesült;
A GVH szerint így a cég megtévesztette a fogyasztókat, mert hamisan ígérte, hogy a Ryanair rendszerének "választásával" jobban járnak, mint saját banki átváltásaikkal. A GVH a Ryanairre kirótt bírság kiszabásakor a társaság hazai (árfolyamváltással érintett) értékesítéséből származó árbevételére (annak 3 százalékáéra) alapozott.
A GVH súlyosító körülményként értékelte többek között azt, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat a fogyasztók széles körét érhette el, annak hosszabb időtartama miatt is. A Ryanairt az elmúlt 5 évben két alkalommal már elmarasztalta a GVH tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatért
Enyhítő körülményként értékelte a GVH, hogy a választás tényének és feltételeinek egyértelműsítésével a fogyasztók egy része számára kedvező is lehet a Ryanair rendszere a kiszámíthatósága miatt, és a foglalási felület megváltoztatásával jelentősen módosított jogsértő magatartásán a GVH elvárásainak megfelelően.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve