Szerdán a kora délutáni órákban az 1288 dollár körüli aranyár meredeken zuhanni kezdett, rövid idő alatt 1276-ig esett az ár. A gyors ármozgásban két fő tényező játszhatott szerepet: az egyik az, hogy a szankciókkal sújtott Venezuelának sikerült 400 millió dollár értékben aranyat értékesítenie annak ellenére, hogy az országeszközeire blokád van érvényben - írja a portál.
Szerda reggel az unciánkénti aranyár 1278 és 1279 dollár között ingadozik.
Az is nyomaszthatja a piacot, hanem az a lehetőség, hogy a nagy bajban lévő ország esetleg a továbbiakban is megtalálja a módját, hogy értékesítse akár egész aranytartalékát, melynek teljes értéke a venezuelai jegybank szerint 5,1 milliárd dollár, tehát még több mint 10-szer annyit tudna eladni, mint amennyit most értékesített.
Nicolas Maduro tehát megtalálta a módját, hogy kijátssza a blokádot, a vevők török és emirátusi cégek voltak. Korábban Londonban tárolt aranytartalékaiból szeretett volna eladni az ország, de a zárolás miatt ahhoz sem jutott hozzá, így került sor az otthon tárolt arany egy részének kicsempészésére.
Az arany eséséhez hozzájárulhatott az amerikai-kínai kereskedelmi megegyezéssel kapcsolatos fokozódó bizalom, ami így a menekülőeszközként is funkcionáló nemesfém eladására ösztönözte a befektetőket.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve