A távközlési szolgáltató igazgatósága még február végén közölte: azt javasolja a közgyűlésnek, hogy a társaság ne fizessen osztalékot a 2013. gazdasági év után. Az akkori közlemény szerint a javaslat "összhangban van a társaság osztalékpolitikájával, amely szerint az eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített arányát) a 30-40 százalék közötti céltartományban kívánja tartani, és tükrözi a csoport pénzügyi helyzetét".
A társaság már tavaly decemberben arra hívta fel a részvényesek figyelmét: úgy gondolja, nem lesz olyan helyzetben, hogy osztalékot fizessen a 2013. évi eredmény után.
A Telekom tavaly részvényenként 50 forint osztalékot fizetett a 2012. évi eredményéből.
A távközlési társaság konszolidált éves árbevétele 2013-ban 637,5 milliárd forint volt, 5 százalékkal haladta meg az előző évit, a 23,46 milliárd forintos adózott eredmény viszont 36,4 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2012-ben.
A cég nettó adósságállománya a 2012. végi 273,1 milliárd forintról 2013 végére 381,2 milliárd forintra nőtt. A nettó eladósodottsági ráta 43,8 százalék volt 2013 végén, míg egy évvel korábban 34,3 százalék.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve