December elején komolyabb eladási hullám bontakozott ki a Budapesti Értéktőzsdén, amit jó egy hónapos komoly felfelé menet követet. Az elmúlt napokban azonban ismét korrekcióba kezdtek az árfolyamok, tegnap a BUX index már közel 5 százalékkal járt alacsonyabban alig egy hete beállított, 41 609 pontos csúcsánál.
A mostani korrekció azonban egyelőre nem éri el azt a mértéket, hogy egy hosszútávú befektető - legalábbis a grafikonok alapján - arra gyanakodjon, hogy véget ért volna ez emelkedő trend a Budapesti Értéktőzsdén. Sem az index esésének mértéke, sem a vezető papírok árfolyamgrafikonja egyelőre nem lépett át olyan kritikus szintet, ami miatt trendfordulóra kellene gyanakodni.
Kapcsolódó
A trendvonalakt és a mozgóátlagokat most figyelmen kívül hagyva, csak a csúcsok és a mélypontok technikai elhelyezkedését vizsgálva meghatározhatóak azok a szintek, ahol már egy hosszú távú befektető is jobban teszi, ha kiszáll a magyar piacról.
Ezeket a szinteket olyan korábbi mélypontok alkotják, ahonnan legalább 10 százalékot emelkedett az árfolyam és legalább 3 százalékkal korábbi csúcsa fölé emelkedett. Egy mélypont ismérve, hogy előtte volt egy olyan csúcs, ahol a csú beállítását követő legalább három napon keresztül a csúcs napjának árfolyamsávja alatt tartózkodott az árfolyam, s majd onnan emelkedésnek indult.
Ezt a kritériumrendszert figyelembe véve a BUX indexnél a kritikus érték még mindig a decemberben meghatározott szinten található, 36 950 ponton. Azért nem helyeződött át a decemberi korrekció 37 400 pontos mélypontjára, mivel a most beállított új csúcs pontértéke nem haladta meg 3 százalékkal a november eleji csúcs értékét.

Ahol komolyabb változást hozott a technikai képen a januári emelkedés, az az OTP részvények árfolyamgrafikonja. Itt a december eleji 9830 forintos mélypont óta lezajlott emelkedési hullám új, a korábbi csúcsot 3 százalékkal meghaladó értékre vitte ki a részvények árát. Ennek megfelelően trendszempontból fontos bázisponttá lépett elő a december eleji mélypont, a 9830 forint. Ha ez alatti zárást tapasztalnánk 3 százalékkal, akkor lehetne gyanakodni arra, hogy az emelkedő trend megfordult.

A Mol részvényeknél nem ilyen szép a kép, de komoly baj itt sem történt. Ha valaki technikai alapon akart beszállni a részvények emelkedő trendjébe, akkor ugyan jó későn, de december elején megtehette ezt. A 2016 eleje óta tartó felfelé trendben ugyanis a decemberi esés volt az első olyan alkalom, amikor a Mol részvények korábbi bázispontjukat tesztelték, ez 2932 forinton helyezkedik el. Innen felfelé pattant a részvény, azonban új csúcsra nem tudott egyelőre emelkedni, azonban ez egyelőre korántsem jelzi azt, hogy a hosszútávú emelkedő trend véget ért volna.

A Magyar Telekomnál a kritikus szint egyelőre szintén nem sérült, azonban lassan egy éve ez az egyetlen pozitív dolog, amit el lehet mondani a részvényről. A szint tesztelése óta gyakorlatilag csak sávozásra képest a részvény.

A legrosszabb képet jelenleg a vezető részvények közül a Richter mutatja. Bár a Molhoz hasonlóan decemberben a Richtert részvények áresését is sikeresen állította meg az emelkedő trend szempontjából fontos bázispont, a kisebb elrugaszkodást követően már ismét ennek közelében toporog az árfolyam. A lassan három éves emelkedő trend során ugyan támaszok sorát építette ki a részvény, azonban a decemberi mélypont eleste komoly jelzés lenne arra nézve, hogy nem kell a továbbiakban a részvény emelkedésére játszani. Ugyanakkor ha valaki hisz az emelkedő trend visszatértében, akkor pont a mostanihoz hasonló árfolyamszintek jelentenek kedvező beszállási lehetőséget.

Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve