Az FTSE-100 0,3, a DAX 0,7, a CAC-40 0,9 százalékos veszteségben zárt szerdán, a Stoxx Europe 600 indexe 0,6 százalékkal teljesített rosszabbul a keddi záróértékénél. A periféria részvényindexei viszont pluszban zártak: a madridi 0,1, a milánói 0,7 százalékos nyereséget ért el. Utóbbi esetében a sokat segített, hogy az olasz szenátus délután nagy többséggel bizalmat szavazott a Letta-kormánynak. Meglepetésre még Silvio Berlusconi is megváltoztatta véleményét és mégis támogatásáról biztosítiotta a jelenlegi kabinetet. A hírre az olasz 10 éves hozamok is estek 10 bázisponttal, 4,36 százalékra.

A nyugat-európai tőzsdék hangulatán nem segített az Európai Központi Bank (ECB), amely ugyan jelezte, hogy maradnak a laza kondíciók, de néhány piaci szereplő csalódására a szokásos frázisokon túl Mario Draghi ECB-elnök nem említette a bankoknak tavaly év végéig juttatott 1000 milliárd eurós olcsó hitel (LTRO) esetleges meghosszabbítását.

Emellett a befektetői hangulatot az amerikai helyzet sem javította, miután nem körvonalazódik megoldás a pénzügyi problémákra, továbbá a megjelent makroadatok sem adtak okot nagy optimizmusra.

Az Unilever 1,7 százalékot esett, miután az UBS vételről tartásra rontotta ajánlását a részvényekre. A Volkswagen és a BMW 2 százalékos veszteségben zárta a napot, miután az újautók regisztrációjának legfrissebb adatai 1,2 százalékos csökkenést mutattak szeptemberre. A Lufthansa 3,6 százalékot vesztett értékéből, miután a Deutsche Bank vételről tartásra rontotta ajánlását.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!