Sosem volt még ennyi befektető, aki a dollárerősödésben bízott volna a Bank of America Merrill Lynch alapkezelői felmérésének történetében, amelyben 254, összesen 691 milliárd dollár befektetéséért felelős szakembert kérdeznek meg rendszeresen. A szakértők nettó 72 százaléka vélte úgy, hogy a dollár erősödni fog a többi vezető devizával szemben a következő év során, ez 30 bázisponttal haladja meg a februárban mért értéket. Eközben az új csúcsokra futó amerikai részvényindexek meghozták az étvágyat az amerikai részvénypiaccal kapcsolatban is, a portfólió menedzserke immár nettó 5 százaléka szeretné a jövőben az amerikai részvényeket a leginkább felülsúlyozni, egy hónappal korábban még nettó 19 százalékuk az alulsúlyozást tervezte. Ennek egyik oka, hogy a felmérésben résztvevők közül az amerikai cégek profitkilátásai a legjobbak a globális régiók közül.

Amerikai dollár index
Kép: Alfatrader



Az amerikai eszközök pozitív megítélése egyelőre a jelek szerint ellensúlyozni tudja a kínai gazdasággal kapcsolatos aggodalmakat. A kínai gazdaság erőteljes növekedését várók aránya hatalmasat zuhant egy hónap leforgása alatt, az ázsiai ország gazdaságának kemény landolásától való félelem jelentősen hozzájárulhatott ahhoz, hogy a befektetők nagyobb összegeket csoportosítottak át a feltörekvő piaci eszközökből a fejlett piacokra.

Az amerikai gazdaság relatív felülteljesítése a lakáspiac magára találásával párhuzamosan tartós erősödő trendet eredményezhet a dollár árfolyamában Ha bejön ez a forgatókönyv, akkor akkor az amerikai részvénypiac lehet a következő hónapok nyertese - mondta Michael Hartnett, a BofA Merrill Lynch Global Research vezető stratégája.

Európai optimizmus, növekvő óvatosság

Feltűnő, hogy az európai befektetők sokkal pozitívabban látják az eurózóna kilátásait, mint a többiek - hívta fel a figyelmet John Bilton, a befektetési bank európai stratégája. Az európai szakértők nettó 40 százaléka vélte úgy, hogy az eurózóna gazdasága növekedhet a következő 12 hónap során, februárban még csak 8 százalékos volt ez az aránya. Ezzel párhuzamosan emelkedett a bizalom az európai vállalatok profitkilátásait illetően is, januárban még nettó 74 százalék azon a véleményen volt, hogy az európai cégek nyereségére adott előrejelzések túl magasak, ez az arány mostanra feleződött.

Bár az alapkezelők részvények irányában mutatott pozitív hozzáállása megmaradt, azért érezhető az óvatosság növekedése és a kockázati étvágy enyhe csökkenése. Az ezt mérő M&L  Risk & Liquidity Composit indikátor értéke egy hónap leforgása alatt egy százalékkal csökkent, ez az első negatív irányú változás az elmúlt kilenc hónapban. A kedvező hangulat azért megmaradt, a mutató értéke változatlanul 10 éves átlaga felett áll. Az alapkezelők nettó 28 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ha csökkentik a készpénz arányát a portfóliókban, akkor azt részvényvásárlásra használják majd fel, februárban nettó 22 százalékos volt ez az arány.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!