A részvénypiac forgalma 2,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: nap közben erőteljesebb "lecsorgás" volt a BÉT-en, de délután, az amerikai piacok nyitása után fordult a magyar kereskedés iránya, így végül csak kis mínuszban zárt a hazai tőzsde.
A forgalom egész nap alacsony volt, a kereskedés végére a Magyar Telekom tudott jelentősebb pluszban zárni - emelte ki a szakember.
A Mol 130 forinttal, 1,11 százalékkal 11 550 forintra csökkent, 529,3 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 7 forinttal, 0,17 százalékkal 4186 forintra erősödött, forgalmuk 1,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,36 százalékkal 374 forintra nőtt, forgalma 423,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,51 százalékkal 3930 forintra esett, a részvények forgalma 728,9 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1498,55 ponton zárt kedden, ez 3,92 pontos, 0,26 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve