Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) hétfőn bejelentette, hogy október 14-vel megváltoztatja a magyar állampapírok forgalmazói szerződéseinek feltételeit.
Az új kondíciók szerint a forgalmazók lakossági állampapírt nem fogadhatnak el fedezetként semmilyen hitel-, kölcsön- vagy egyéb ügylethez, például lombardhitelekhez vagy derivatív ügyletekhez.
Kapcsolódó
Az állam, mint kibocsátó szándéka, hogy a lakosságnak szánt állampapírok kizárólag a tényleges megtakarítással rendelkező magánszemélyek számára biztosítsák a kiemelkedő kamatozást - indokolta a lépést az ÁKK.
A szuperkötvényként ismert MÁP+, a vonzó kamatozása miatt már nagyjából 2 ezer milliárd forint értékben kelt el, de a terméket az utóbbi időben többen kritizálták, többek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A gazdasági kormányzat ugyan örül, hogy termék sikere miatt nőtt a belső finanszírozás súlya az állam pénzelésben, viszont a MÁP+-t hamar megtalálták a nyerészkedők is. A különböző konstrukciókon, például pont a sokat kritizált lombardhiteleken keresztül épp az eleve vagyonos rétegek nyerték a befektetéseikkel a legtöbbet. Vagyis épp a termék deklarált célja, a kisbefektetők támogatása nem tud teljesülni.
Nagy Márton, az MNB alelnöke azt is kifogásolta, hogy a lakossági termékek forgalmazását nem teljes egészében az államkincstár végzi, így a bankok forgalmazóként lefölöznek olyan hasznot, amit az állam megspórolhatna.
Az ÁKK mostani szűkszavú bejelentése alapján a szerződési feltételeknek való megfelelést ellenőrizni fogják. Ennek módjáról egyelőre nem árultak el részleteket.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve