A Tencent részvényének kezdő árfolyama a 2004. évi hongkongi tőzsdei bevezetéskor 3,7 hongkongi dollár volt (1 hongkongi dollár 36,19 forint), majd idén január 26-án érte el történelmi csúcsát, a 476,60 hongkongi dollárt - idézi a Bloomberget az MTI.
Kedden a hongkongi értéktőzsdén 1,7 százalékos gyengüléssel, 293,80 hongkongi dolláron zárt.
A Tencent részvényára február óta kezdett el csökkenni, részben azért, mert a piacokon felerősödött vélekedések szerint a Tencent és több más technológiai óriás részvénye jelentősen felülértékelt. Ezek után márciusban a Tencent arra figyelmeztetett, hogy az idei évre tervezett agresszív beruházások csökkenthetik a nyereségét.
A vállalat aktívan fektet be olyan területeken, mint videojátékok, szórakoztatás, önvezető járművek vagy éppen a mesterséges intelligencia.
Olaj volt a tűzre márciusban, hogy a Tencent egyik legrégebbi befektetője, a Naspers dél-afrikai holding mintegy 11 milliárd dollárért adott el részesedést.
A Tencent augusztusban azt közölte, hogy az idei második negyedévben 2 százalékkal csökkent a profitja éves szinten. A cégnél 13 éve nem volt példa nyereségcsökkenésre.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
