Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán úgy nyilatkozott: Európában a legjobban teljesítők között volt a magyar tőzsde, fél százalékos emelkedésével. A növekedés elsősorban a Richter árfolyam-emelkedésének köszönhető, miután kedden közzétett közgyűlési meghívójából kiderült, hogy auditált eredménye nagyobb az előre jelzettnél - írja az MTI.
Hozzátette: jó napja volt a Molnak is, átlagon felüli forgalom mellett, ami az MSCI régiós index átsúlyozásának eredménye. A Mol 100 forinttal, 0,50 százalékkal, 20 200 forintra erősödött, 16,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,31 százalékkal, 8000 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,41 százalékkal, 483 forintra esett, forgalma 295,0 millió forint volt.
Kapcsolódó
A Richter-papírok árfolyama 135 forinttal, 2,03 százalékkal, 6771 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,9 milliárd forintot ért el. A BUMIX 2055,52 ponton zárt kedden, ez 2,20 pontos, 0,11 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve