Így reagált a Mol-csoport vasárnap az MTI-nek annak kapcsán, hogy Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján Zágrábban bejelentette: Horvátország visszavásárolja az INA horvát olajipari vállalat részvényeit a Mol magyar olaj- és gázipari vállalattól. A horvát kormány azután döntött az INA-részvényeinek visszavásárlásáról, miután értesült arról, hogy a Mol megnyerte a horvát állammal szembeni döntőbírósági eljárást.
Andrej Plenkovic elmondta: a genfi döntőbíróság szerint nincs elég bizonyíték arra, hogy a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítási jogait, ezért a bíróság nem semmisíti meg a 2009-ben kötött megállapodást a Mol és a horvát kormány között.
A Mol-csoport vasárnapi közleményében azt írta: megkapták a nemzetközi választottbíróság döntését. A döntés abban a választottbírósági perben született, amelyet Horvátország indított a Mol Nyrt. ellen 2014-ben. A Nemzetközi Választottbíróság úgy rendelkezett, hogy Horvátországnak a "vesztegetésre, a vállalatirányítási jogokra és a 2003-as részvényesi szerződés megszegésére vonatkozó követeléseit" elutasítja. A Mol testület döntését üdvözölte. A közlemény szerint: a horvát miniszterelnök bejelentéséről a MOL a sajtóból értesült de hivatalos megkeresés után nyitott a tárgyalásokra.
Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve