A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 734,76 pontos, 1,53 százalékos csökkenéssel, 47 268,49 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Eladási hullám alakult ki a nemzetközi piacokon, ami a budapesti tőzsdére is kihatott. Picit jobban tartja magát Budapest, mint az európai tőzsdék - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A forgalom alacsony volt, a nap vesztese a Mol lett, mert meredeken esik az olaj ára.
Kapcsolódó
A koronavírus-járvány újabb fellángolása felszította a gazdasági növekedés lassulásával kapcsolatos aggodalmakat, ami egyre erőteljesebb a piacokon, emiatt elromlott a hangulat - tette hozzá az elemző.
A Mol 92 forinttal, 3,84 százalékkal 2302 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,25 százalékkal 16 010 forintra esett, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,94 százalékkal 430 forintra erősödött, forgalma 52,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 1,96 százalékkal 8000 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3867,14 ponton zárt hétfőn, ez 53,14 pontos, 1,36 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Komoly mínuszok Nyugat-Európában
Súlyos, 2 százalékot meghaladó mínuszokban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, amivel az utóbbi kilenc hónap legrosszabb napját tudhatják maguk mögött - írja az MTI.
A kockázatvállalási kedvet visszavetette, hogy szerte a világban ismét növekszik az új koronavírussal fertőzöttek száma a delta mutáció szélsebes terjedése miatt, ami lassíthatja a világgazdaság fellendülését.
A londoni FTSE-100 mutató 2,34 százalékos, a frankfurti DAX-index 2,62 százalékos, a párizsi CAC-40 index 2,54 százalékos, a madridi IBEX-35 2,40 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 3,34 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést.
A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 2,30 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 2,24 százalékkal csökkent. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 2,66 százalékkal esett. A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 440,30 pontos záróértéke 3,7 százalékkal marad el a múlt héten szerdán elért 461,38 pontos történelmi csúcshoz képest.
Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 2,19 százalékos, az S&P 500-as index 1,55 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,90 százalékos mínuszban állt.
A koronavírus-járvány erősödése miatt több nagy európai ország ismét kénytelen volt szigorítani az előírásokat, viszont Nagy-Britanniában hétfőn megszűnt a járvány terjedésének megfékezésére elrendelt utolsó jogi korlátozások zöme, jóllehet emelkedik a betegek száma. A héten tovább ronthatja a hangulatot az is, hogy Németországban és Belgiumban súlyos károkat okoztak a heves esőzések miatti áradások.
A befektetők attól tartanak, hogy egy-két hónap múlva ismét visszavezethetik a zárlatokat a járvány újabb hulláma miatt. A Covid-19 betegség megint gyorsan terjed, így a légitársaságok, az éttermek, a szórakoztatást és szabadidős tevékenységet szolgáló vállalkozások a reméltnél kisebb bevételekhez juthatnak a nyáron - vélte Russ Mould, az online befektetési platformokat és tőzsdeügynöki szolgáltatásokat nyújtó AJ Bell befektetési igazgatója.
Az árfolyamok szinte minden szektorban csökkentek, de a gazdasági helyzet alakulására érzékenyen reagáló vállalatok különösen megszenvedték a napot. A bankok, a nyersanyag-kapcsolt vállalatok, valamint az utazási és szabadidős tevékenységgel foglalkozó vállalatok több mint 3 százalékot veszítettek értékükből.
A londoni tőzsdén jegyzett légitársaságok és a hajótársaságok közül a Carnival, az easyJet és a British Airways anyavállalata, az IAG árfolyama 5,2 százalék és 8,3 százalék közötti mértékben esett.
A kőolaj- és földgázipari vállalatok árfolyamát az olajárak csökkenése tépázta meg, a szektor alindexe 3,75 százalékkal, 236,28 pontra, közel hathavi mélypontra csökkent. Az olyan nagy olajipari vállalatok, mint a TotalEnergies, a Royal Dutch Shell, a Repsol és a BP árfolyama 3,8 és 4,9 százalék közötti mínuszban zárt, miután az OPEC-tagországokat és a szervezeten kívüli nagyobb olajtermelőket összefogó informális együttműködés, az OPEC+ csoport megállapodott a kitermelés növeléséről. Augusztustól kezdve minden hónapban napi 400 ezer hordóval emelik a kitermelést, amíg ki nem vezetik teljesen a korábban vállalt 9,7 millió hordó csökkentésből még fennmaradó, napi 5,8 millió hordós termelési kiigazítást.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára zuhan. A befektetők attól tartanak, hogy az OPEC+ csoport megállapodásának eredményeként túlkínálat alakulhat ki az olajpiacokon, miközben a járvány újra erősödőben van számos országban.
A szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 6,05 százalékos mínuszban, 69,14 dolláron, a WTI pedig 6,69 százalékos veszteségben, 66,77 dolláron forgott este háromnegyed hat körül.
Eddigi napi minimumán a Brent 69,05 dolláron, a WTI pedig 66,67 dolláron május 31. óta nem látott mélységben is járt. A Brent ára június 1. óta, a WTI-é pedig június 17. óta először került a 70 dolláros küszöb alá.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,29 százalékkal, 1805,56 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,42 százalékkal, 1807,40 dollárra esett a New York-i árupiacon.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1800 dollárt adtak, 0,04 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve