Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta: hajnalban megjelent a Mol második negyedéves jelentése, a jó eredménynek köszönhetően az olajvállalat "vitte a prímet" a szerdán a BÉT-en. A jelentés szerint a Mol-csoport 2015 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest 89 százalékkal magasabb, 179,5 milliárd forint tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el.
Ballai Zoltán elmondta: a Mol napi minimumon nyitott, és több mint 2 százalékos emelkedéssel a napi maximumon zárt. Az olajvállalat papírjaival közel ötmilliárd forint értékben kereskedtek, ami a közepes szerdai forgalom nagy részét tette ki - fejtette ki. A Raiffeisen üzletkötője elmondta: a többi részvény árfolyama a pozitív nemzetközi piaci hangulatnak megfelelően mozgott, a nemzetközi tőzsdék 1-1,5 százalékos pluszban vannak. Egyedül a Richter nem tudta kivenni a részét az emelkedésből - tette hozzá.
A Mol 315 forinttal, 2,15 százalékkal 14 950 forintra erősödött, 4,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 51 forinttal, 0,89 százalékkal 5801 forintra nőtt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,98 százalékkal 413 forintra emelkedett, forgalma 635,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 4490 forintot ért, a részvények forgalma 562,8 millió forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1685,03 ponton zárt szerdán, ez 3,50 pontos, 0,21 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve