A zágrábi tőzsde honlapján olvasható közleményben az INA jelezte, a Mol levélben kérte a horvát cég igazgatóságát egy adatszoba létrehozására, amely lehetővé tenné, hogy harmadik fél átvilágíthassa a horvát olajipari vállalatot, és az INA részvényeit előkészítse az esetleges eladásra. A bejelentés után, 11,7 százalékkal, 3180 kunára (127 ezer forintra) ugrott az INA-részvények árfolyama a zágrábi tőzsdén.
A Mol lépésére a horvát gazdasági minisztérium közleményben reagált, amelyben kifejtik, Horvátország célja, hogy az INA egy vertikálisan szerveződő, erős regionális központtá váljon, amelyben minden részvényes a tulajdonrészének arányában szólhat bele az irányításba.
Az INA további irányításáról és a befektetésekről, a horvát kormány tovább kívánja folytatni a megbeszéléseket a Mollal. A kormány továbbra is védelmezi a nemzeti érdekeket az energetikában, amelyen nem változtat az sem, hogy a Mol megtette az első lépéseket az INA-ban meglévő részesedésének az eladására - áll a közleményben.
Az INA részvényeinek 49,1 százaléka a Mol Nyrt. tulajdonában van, a részvények 44,84 százalékát birtokolja a horvát állam. A Mol rendelkezik az irányítói jogokkal. A két fő tulajdonos között vita van az INA jövőjéről. Az egyik legfontosabb kérdés az olajcég irányítása, de a zágrábi kormány egyebek mellett azzal vádolja a Molt, hogy nem fektetett be megfelelő mértékben az INA-ba. A magyar olajcég szerint ezzel szemben a horvát kormányt terheli felelősség, például amiért ígéretétől eltérően nem választotta le az INA-ról a vállalat veszteséges gázüzletágát.
Csütörtökön a zágrábi kormány úgy döntött, hogy április 1-jétől a horvát állami HEP (Hrvatska elektroprivreda) energiaszolgáltatóhoz kerül át az INA földgázüzletága. A HEP rögzített áron értékesíti a földgázt a közüzemi gázszolgáltatóknak. Az INA, mint egyetlen horvátországi gáztermelő vállalat, köteles termelésének egy meghatározott részét a horvátországi lakossági fogyasztók számára elkülöníteni. A HEP nem kereskedhet majd a lakossági fogyasztásra elkülönített gázmennyiséggel - mondta a döntés után Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter.
Az INA a csütörtöki bejelentés után kiadott közleményében jelezte, hogy negatívan befolyásolja 2014-es eredményeit és befektetési lehetőségeit a kormánydöntés. Az új szabályozás értelmében az INA a gázmennyiség függvényében 250-350 millió kunát (10,2-14,2 milliárd forintot) fog évente a saját jövedelméből az állami energiaszolgáltatónak, a HEP-nek átadni. Az INA aggodalmát fogalmazta meg, hogy elmaradtak az egyeztetések egy ilyen fontos szabályozási kérdésben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve