A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,54 százalékos emelkedéssel, 39 881,22 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.
Mozgalmas kereskedési napot hagyott maga mögött a jól teljesítő magyar tőzsde, a BUX-index a nap folyamán a 40 ezer pontot is elérte - mondta Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1-en. Szerinte a Mol erősödéséhez hozzájárult, hogy egyes információk szerint az INA-részesedést az orosz Rosznyefty is megvásárolhatja.
Kapcsolódó
A KBC Equitas elemzője felhívta a figyelmet arra, hogy hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén a nagyobb forgalmat elsősorban a kisebb papírok, az Opus, a Konzum és az Appeninn részvények érték el.
A BÉT kereskedését az amerikai piacok jó teljesítménye befolyásolta, a Mol a pénteki visszaesés után korrigálni tudott - mondta Nagy Bertalan, a Concorde Értékpapír Zrt. privátbanki üzletfejlesztési igazgatója az MTI-nek.
A Mol 34 forinttal, 1,06 százalékkal 3245 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,18 százalékkal 10 910 forintra csökkent, forgalmuk 1,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 469 forintra esett, forgalma 171,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 24 forinttal, 0,36 százalékkal 6629 forintra nőtt, a részvények forgalma 930,0 millió forintot ért el.
A BUMIX 3478,12 ponton zárt hétfőn, ez 133,47 pontos, 3,99 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A nyitókép forrása: Shutterstock
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve