Az ázsiai tőkepiacok gyenge teljesítménye nyomán a Manchaster United tulajdonosai fontolóra vették, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem Szingapúrban, hanem az Egyesült Államokban szervezik a fociklub tőzsdei bevezetéssel egybekötött első nyilvános részvénykibocsátását (IPO) - írja a Financial Times. Az elmúlt hetekben elromló tőzsdei hangulatban számos tőzsdére készülő társaság döntött már úgy, hogy elhalasztja a valamelyik ázsiai piacon tervezett tőzsdei bevezetését.
A világon az egyik legismertebb futballklubot az amerikai Glazer család 2005-ben vásárolta ki egy 790 millió dolláros tranzakció keretében. A tulajdonosok legalább tavaly augusztus óta tervezik, hogy a társaság nyilvános kibocsátást hajt végre Szingapúrban 1 milliárd dollár értékben. A halasztásról és a kibocsátási helyszín megváltoztatásáról a tranzakció szervezésében résztvevő befektetési bankok, a Credit Suisse, a Morgan Stanley és a JPMorgan nem kívántak nyilatkozni a lapnak.
Kapcsolódó
A lap értesülései szerint két, a tranzakcióhoz közelálló befektetési banki szakértő is figyelmeztette a Glazer családot, hogy tekintetbe véve a jelenleg igen hektikus piaci hangulatot, nem lenne a legbölcsebb lépés az ázsiai kibocsátás mellett dönteni. Mindkét szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a klub tulajdonosai egyelőre nem döntöttek véglegesen arról, hol történjen a kibocsátás.
Ha a szingapúri bevezetés ellen és az amerikai kibocsátás mellett tennék le voksukat a Manchaster tulajdonosai, az újabb jelentősebb érvágást jelentene az ázsiai IPO piacnak. Május végén a Graff Diamonds nevű ékszeripari vállalat vonta vissza egymilliárd dolláros kibocsátást Hong Kongban, miután nem volt megfelelő érdeklődés a potenciális befektetők részéről, s egy tegnapi hír szerint a Formula 1 tulajdonosai is a Szingapúrban tervezett részvénykibocsátás elhalasztásának lehetőségét latolgatják.
A Manchastar részéről egyelőre nem kommentálták a lap értesüléseit. Az IPO-t egyébként eredetileg Hong Kongban tervezték végrehajtani, azonban a tulajdonosok később Szingapúrra változtatták, miután az első helyszínen érvényes jogi szabályozást túlságosan kötöttnek találták.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve