A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 133,21 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 43 973,77 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Magyar Telekom volt a nap főszereplője, a társaság előző nap, piaczárás után közzétett negyedéves beszámolója jelentős emelkedést indított be. A jelentési időszak az OTP-vel folytatódik pénteken, a befektetői reakciókat a nyitást követően lehet majd felmérni - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. A BÉT az enyhe emelkedéssel jól teljesített csütörtökön, a nyugat-európai tőzsdék ugyanis általában eséssel zártak.
A Mol 24 forinttal, 0,91 százalékkal 2652 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 2 forinttal, 0,02 százalékkal 9982 forintra nőtt, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 8,0 forinttal, 2,62 százalékkal 313 forintra emelkedett, forgalma 150,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,06 százalékkal 8445 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3728,55 ponton zárt szerdán, ez 10,44 pontos, 0,28 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Gyengüléssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán - írta az MTI.
A londoni FTSE-100 mutató 0,19 százalékkal, a frankfurti DAX 0,16 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,17 százalékkal gyengült.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,30 százalékkal csökkent.
Az európai tőzsdezárás idején (17.30 órakor) az amerikai Dow Jones ipari index 0,76 százalékos, az S&P 500-as index 0,74 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,04 százalékos mínuszban volt.
Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 1,73 dollárral (1,81 százalékkal) 93,63 dollárra esett.
Az arany ára unciánként 0,03 százalékkal (55 centtel) 1716,55 dollárra emelkedett.
Az európai gázár csökkent. A holland gáztőzsdén a TTF legközelebbi, decemberi határidős jegyzésében 1 megawattóra 110,39 euróba került záráskor, ami 6,56 százalék csökkenés a keddi záróértékéhez képest. A gázár három hónapja 209,95 eurón, egy éve 39,95 eurón zárt. Idén augusztusban rekordszinten, 346,52 eurón jegyezték.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve