Az OTP Bank 400 állampolgár megkérdezésével ismét felmérést készített a megtakarítási szokásokról - mondták el sajtótájékoztatón. A megkérdezettek mintegy felének egyáltalán nincs megtakarítása, ezek 40 százalékának pedig kevesebb, mint félmillió forintja van. Az interjúalanyok 21 százaléka tud rendszeresen megtakarítani, köztük a felsőfokú végzettséggel rendelkezők vannak töbségben.
A kockázatvállalás 2008-2009 óta teljesen új értelmet nyert, a kockázatvállalási kedv a lakosságnál erősen csökkent, elsősorban a nagyon alacsony kockázatú eszközöket keresik- hangzott el. Hosszú távon érdemesebb értékpapírokba fektetni, mint betétekbe, azok azonban bonyolultabbak, az emberek tartanak tőlük.
Új szolgáltatáscsomagot indítanak a biztonságra törekvő ügyfeleknek, egy egyszerű eszközt adnak a kezükbe az Állandó Értékpapír Vételi Megbízás néven. A hónapról hónapra keletkező megtakarításokból így akár néhány ezer forintot is félre lehet tenni, rugalmas nyílt végű befektetési alapok vannak mögötte, amelyek a napi eszközérték-számítás miatt átláthatók. A bank a terméket online reklámkampánnyal is támogatja. Az év végéig a megbízások díját elengedik, öt kiemelt alap jegyeinek megvásárlásakor pedig nulla lesz az (egyébként 100 forintos, 0,5 eurós vagy 0,5 dolláros) tranzakciós díj. (A kiemelt alapok a csoport pénziaci alapja és a Prémium-sorozatban négy, különböző kockázatú alapok alapja.)
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve