A Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában Ivan Vrdoljak emlékeztetett, hogy mindkét fél elfogadta a közvetítésre tett amerikai ajánlatot. "Ha a Mol elfogadja kiinduló álláspontunkat, amely magában foglalja egy új részvényesi megállapodás megkötését és az INA fejlesztésének új stratégiáját, a vita még a jelenlegi kormány megbízatásának ideje alatt megoldódhat" - mondta a miniszter. Horvátországban év végén tartanak parlamenti választást.
A Mol és a horvát kormány között 2013 szeptembere óta folynak - mindeddig sikertelen - egyeztetések az INA jövőjéről. Emellett mindkét fél nemzetközi jogi fórumhoz is fordult a tulajdonosi viták rendezése érdekében.
Az INA részvényeinek 49,1 százaléka van a Mol tulajdonában, a horvát állam pedig a részvények 44,84 százalékát birtokolja. A Mol rendelkezik az irányítói jogokkal. A két fő részvényes között vita van az irányítói jogokról és a beruházási politikáról, ami nemcsak az üzleti tevékenységnek okoz kárt, hanem azzal fenyeget, hogy megromlik két európai uniós tagállam viszonya - írta a Reuters.
A horvát kormány úgy akarja átírni a részvényesi megállapodást, hogy a döntéshozatalban azonos jogokkal rendelkezzen, mint a fő részvényes Mol. Ezt a magyar vállalat elutasítja.
A magyar félhez közeli forrás a hónap elején azt mondta a Reutersnak, hogy a Mol inkább stratégiai, mintsem pénzügyi befektetőnek tekinti magát, és azt akarja, hogy "képes legyen irányítani" a horvát vállalatot. A Mol sérelmezi, hogy a bürokrácia és a helyi politikai érdekek hátráltatják azon terveit, hogy többet fektessen be az INA-ba és hatékonyabban működtesse a céget. A magyar vállalat nem hajlandó feladni az irányítói jogok feletti ellenőrzést, és jelezte, hogy kész eladni INA-részesedését, ha nem sikerül hamarosan megállapodásra jutni.
"A Molnak jogában áll dönteni a tulajdonában lévő INA-részvények sorsáról. Ha az eladás mellett dönt, a potenciális új befektetők irányában ugyanazok a követeléseink" - mondta a horvát gazdasági miniszter a Reutersnak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve