Az újság emlékeztet arra, Hernádi Zsoltot azzal vádolják, hogy Ivo Sanader volt horvát miniszterelnökkel együtt részt vett az INA horvát olajipari vállat törvénytelen eladásában.
"Az alkotmánybíróság megelégszik azzal a ténnyel, hogy a panasz indítványozója nem elérhető a horvát hatóságok számára, ezért nem lehet a horvát bíróságnak felróni azokat a mulasztásokat, amelyeket saját országa követett el a beadványozóval szemben, az ő kárára. Konkrétan, nem lehet Horvátországnak felróni azt, hogy a magyar illetékes szervek elmulasztották kézbesíteni Hernádinak a horvátországi kihallgatásokra szóló idézéseket, amelyeket Horvátország szabályszerűen továbbított" - idézi a lap az alkotmánybíróság indoklását, amelyet zárt ülésen, január 7-én hozott meg a testület, és amely hatályossá vált a hivatalos közlönyben való megjelenése után.
A bíróság szerint Hernádi Zsolt elkerülte a zágrábi tanúskodásra kötelező idézések átvételét.
A lap szerint annak ellenére, hogy a Mol Nyrt. ügyvédjei azt állították, ügyfelük nem kapott idézést, az alkotmánybíróság elfogadta a legfelsőbb bíróság döntését Hernádi előzetes letartóztatásáról, mert a korrupció- és szervezet bűnözés ügyeiben eljáró ügyészség (USKOK) 2010 júniusa és 2013. július 4-e között négyszer kérelmezte Hernádi Zsolt kihallgatását Magyarországon és kétszer a horvát igazságügyi szervek előtt.
Az USKOK tavaly márciusban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Azzal vádolja, hogy 10 millió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanadernek, hogy a Mol megszerezhesse az irányítói jogokat az INA-ban, illetve azért, hogy a veszteséges gázüzletágat válasszák le a cégről, és azt a horvát állam vegye át. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a vádakat, és közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat.
A Fővárosi Ítélőtábla tavaly december elején jogerősen helybenhagyta a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt Hernádi Zsolt ellen indult büntetőügyben hozott elsőfokú, felmentő ítéletet.
Az USKOK szerint a magyar bírói döntés nem változtat semmin, a Mol elnöke elleni horvátországi eljárás folytatódhat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve