A South China Morning Post című hongkongi lap értesülése szerint a Bayerrel trösztellenes vizsgálati szándékkal lépett kapcsolatba az országos ipari és kereskedelmi felügyelet. A német cég szóvivője, Günter Forneck szerint megkeresésük valószínűleg a gyógyszeripart érintő, szélesebb körű nyomozás része.
A kínai híradásokból ismertté vált, hogy a brit órásvállalat, a GlaxoSmithKline (GSK) ellen július eleje óta folyamatban van egy kiterjedt - vesztegetésekkel és adócsalással összefüggő - vizsgálat. Úgy tudni, a kínai hatóságok felkerestek több külföldi iparági vállalatot, köztük van a francia Sanofi, a dán Novo Nordisk, a brit AstraZeneca, az amerikai Eli Lilly és a belga UCB is.
A nemzeti fejlesztési és reformbizottság júliusban azt közölte, hogy vizsgálatait 60 nemzetközi gyógyszergyártó vállalatra terjeszti ki. Az egészségügyi hatóságok súlyos teherként jellemzik a betegekre háruló költségeket, illetve ezek állandó növekedését. Ezzel egy időben az iparágról széles körben elterjedt a gyanú, hogy vesztegetéssel törekszik piacszerzésre.
A Bayer, csakúgy, mint a többi korábban megszólalt vállalat, közölte, együttműködik a kínai hatóságokkal. Másokhoz hasonlóan hivatkozott arra, hogy náluk is olyan szerződéseket kötnek az alkalmazottakkal és ügynökökkel, amelyek tiltják a szabályok megsértését. A cég teljes bevételének 19,5 százaléka származott az országból a tavalyi pénzügyi évben.
Szintén pénteki sajtójelentések szerint csaknem 17 százalékot estek a hongkongi tőzsdén a Sino Biopharmaceutical papírjai, miután nyilvánosságot kapott, hogy korrupció gyanúja miatt vizsgálatot kezdeményeztek náluk. Ez az első nagy kínai gyógyszeripari vállalat, amely érintetté vált a központi hatósági ellenőrzésekben.
Egy másik kínai cég, a pekingi Gan & Lee Pharmaceutical szintén arról tájékoztatott, náluk is nyomozást indítottak azzal a gyanúval kapcsolatban, hogy 800 millió jüant (29,6 milliárd forint) költöttek vesztegetésre. Állítólag orvosokat utaztattak Tajvanra és a Thaiföldre. A GSK China esetében a hasonló célra fordított összeget 3 milliárd jüanra tette a nyomozóhatóság.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve