A nemzetközi Vodafone Alapítvány a katasztrófák sújtotta területek megsegítésére alkotta meg 2011-ben az úgynevezett Hordozható mobilhálózatot, amellyel 40 perc alatt ingyenes kommunikációs hálózatot tud kiépíteni a mentőalakulatok és segélyszervezetek, illetve a túlélők számára.
A Vodafone Magyarország 2015. február 4-én mutatta be a már több nemzetközi katasztrófa során bevetett hordozható mobilhálózat, az Instant Network továbbfejlesztett változatát, a világon egyedülálló Instant Network 3G-t. Az eredeti modellnél jóval kisebb, ugyanakkor többszörös kapacitással rendelkező bázisállomás prototípusát a Vodafone Magyarország két dolgozója, Pervai Csaba és Tóth Róbert rádiós hálózat üzemeltetési szakértők tervezték és építették meg - derül ki a Vodafone közleményéből.
Az Instant Network 3G súlya 60 kilogramm és pótdíj fizetése nélkül szállítható utasszállító gépeken is. Az eszköz üzemeltetéséhez az eddigi négyfős személyzet helyett immár három ember is elegendő.
A kapacitása is jóval nagyobb: míg az első modell percenként 40-50 hívást képes bonyolítani, a magyar gyártású hordozható mobilhálózat akár több száz hívás szimultán kezelésére is alkalmas. A készülék előállításának költsége pedig csupán töredéke az eredeti mobilhálózaténak.
Az Instant Network 3G készülék - amely 2014 végén sikerrel vizsgázott az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) által Madagaszkáron szervezett szimulációs katasztrófavédelmi gyakorlaton - tökéletesen alkalmas arra, hogy nagyobb nemzetközi katasztrófáknál is segítséget jelentsen - olvasható a közleményben.
(Fotó: MTI/AP/Houston Chronicle/Brett Coomer)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
