Az iPhone újradefiniálta mindazt amit a telefonálásról, a kommunikációról, a szórakozásról és a munkáról gondolunk. Az iPhone az első évtizedben felállította a sztenderdeket, de a java csak most jön - mondta Tim Cook, a cég első embere az évforduló kapcsán.
Az első készülék egyesítette magában a telefont, a zenelejátszót (iPod) és az internetböngészőt, ezzel pedig a korabeli konkurensek nem igazán tudták felvenni a versenyt - írja az Appleinsider. Az iPhone az első 10 évben az Apple legfontosabb terméke lett, a bevétel több mint felét adja és általa lett a vállalat a világ legértékesebbje.
Az idén pont az évforduló miatt várhatóan teljesen megújul az új Iphone, amelyet a szakma már iPhone 8-ként emleget az iPhone 7s helyett, amely az eddigi üzletpolitika alapján következne. Sokan egy, a teljes előlapot beborító képernyőt várnak, akár a home gombot is nyugdíjazhatja a cég. Az is lehet, hogy ebben a készülékben debütál majd vezeték nélküli töltés is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve