A Square megerősítette, hogy együttműködik az Apple-lel, hogy lehetővé tegye a Tap to Pay új POS-funkciót az alkalmazásukon keresztül. A cég bejelentette, hogy korai hozzáférési programot indít, amely lehetővé teszi a kiválasztott kereskedők számára, hogy idén nyáron elkezdjék tesztelni a megoldást, mielőtt még az év folyamán teljes körűen bevezetésre kerülne – írja az nfcw.com.
"A Tap to Pay on iPhone egyszerű megoldást kínál az eladóknak az érintés nélküli fizetések elfogadására további hardver nélkül, és integrálódik a Square szélesebb körű ökoszisztémájába, amely olyan eszközökből áll, amelyek arra lettek felépítve, hogy segítsék őket üzletük elindításában, működtetésében és növekedésében" - áll a Square közleményében.
Csak a Square POS alkalmazást és egy iPhone-t használva az eladók a Tap to Pay on iPhone segítségével zökkenőmentesen és biztonságosan tudnak majd érintésmentes fizetéseket fogadni. A cég szerint így a boltosok rugalmassabb fizetésfogadási lehetőséghez jutnak, alacsonyabb költségek mellett intézhetik a kártyás fizetéseket, mintha egy banktól rendelnének terminált.
"A vásárlók kényelmesen használhatják az érintés nélküli hitel- vagy betéti kártyákat, valamint az olyan digitális pénztárcákat, mint az Apple Pay, hogy zökkenőmentesen és biztonságosan vásárolhassanak, bárhol is vásároljanak" – közölte a cég.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve