Hazánkban is több ezer háztartás és vállalkozást érint a TP-Link routereiben felfedezett hiba, amely lehetővé teszi támadóknak, hogy átvegyék a router, illetve azon keresztül a védendő belső hálózat irányítását - írta az Index a Kiberblog alapján. A sérülékenységet a gyártó WR841N típusú eszközében mutatták ki, amit világszerte legalább 160 ezren, Magyarországon közel 1700-an használnak.
Hogy a támadók behatoljanak a routerbe, az nem a felhasználón múlik, mert az alapbeállításban vannak sérülékenységet okozó hibák, a hálózati eszköz hitelesítési rendszerét a gyártó konfigurálta rosszul. A Kiberblog bemutatott egy rendívül egyszerű támadási módszert, egy parancsot, amit a HTML-kapcsolat fejlécébe helyezve lehet kiadni, és a router ennek köszönhetően azt hiszi, hogy saját maga adta ki az utasítást, és az adott parancs a routeren belülről érkezett.
Egy másik hiba pedig fertőzött weboldalon át is képes megtámadni a routert, és ezzel akár a hálózati eszköz adminisztrátori jelszavát is meg lehet változtatni.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve