A Boeing és az Airbus igazgatója attól tart, hogy az új technológia súlyos negatív hatással lehet a légiipar működésére - írja a BBC nyomán a 444.hu.
Szakértők korábban is felvetették már, hogy az 5G technológiák bekavarhatnak a repülőgépek elektronikai rendszerének működésébe. A két amerikai telekomóriás, az AT&T és a Verzion január elejétől kezdi telepíteni az 5G-szolgáltatását.
Dave Calhoun és Jeffrey Knittel az amerikai közlekedési miniszternek, Pete Buttigiegnek küldtek közös levelet, melyben azt írták, hogy az 5G által használni tervezett egyik frekvenciasáv veszélyeztetheti a repülők biztonságos működtetését. Levélhez csatoltak egy tanulmányt is, amelyet az Airlines for America készített, és melyben azt találták, hogy ha 2019-ben engedélyezték volna az 5G hálózatok működését, akkor 345 ezer utasszállító és 5400 teherszállító járatnak kellett volna késekkel, elterelésekkel vagy törlésekkel szembesülnie.
Az igazgatók által idézett szakértők például a repülők magasságmérő berendezéseinek összezavarodásától tartanak. Mint írták, szorosan együttműködnek a légiipar minden szereplőjével, hogy megértsék, potenciálisan milyen zavarokat okozhat e eszközök működésében az 5G.
Az AT&T és a Verzion novemberben döntött úgy, hogy egy hónappal elhalasztják a kereskedelmi 5G-hálózat üzembe helyezését, és beépítettek több alkalmazást is, melyek a lehetséges interferenciák kiküszöbölését szolgálták.
A légiipari szereplők szerint ugyanakkor ezek a lépések nem mentek elég messzire, és a Boeing és az Airbus azt szeretné, ha a repterek és más kritikus fontosságú területek közelében erősen korlátoznák a hálózatok működését.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve