Szinte az összes modern orosz fegyver nyugati gyártmányú mikroelektronikai alkatrészeket tartalmaz, ezért ha ezek utánpótlását elvágnák a nyugati országok, az orosz hadsereg harcértéke már rövid távon érezhetően gyengülne - írja az Euronews a Royal United Services Institute (Rusi) brit biztonságpolitikai kutatási központ elemzésre alapján.
Az intézet szakértői háború kitörése után azonnal Ukrajnába utaztak, hogy a frontvonalon ukrán kézbe került orosz harckocsikat, aknavetőket és más harci eszközöket tanulmányozzák. A BBC híradása szerint huszonhét különböző orosz szerkezetet néztek át, és 450 különböző olyan tartozékot, alkatrészt tudtak beazonosítani, amelyeket nyugati országokban, elsősorban Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban gyártottak.
Az elemzés szerint orosz vezetésnek eddig sikerült kiskapukat találnia, az elektronikai szektort sújtó nyugati gazdasági büntetőintézkedések nem zárnak hermetikusan, ez a fő oka, hogy ez a folyamat még nem kezdődött el. A tanulmány egyik fontos megállapítása, hogy a szakértők a terepen azt látták, hogy néhány nyugati cég, mint például a Sony vagy a Texas Instruments a háború ellenére továbbra is szállítják ezeket a termékeket az oroszoknak. Vagy tudatosan, gazdasági haszonszerzésből, vagy megtévesztve, ugyanis sok olyan orosz kereskedelmi fedőszervezet létezik, amelyek például Hongkongon vagy Malajzián keresztül olyan alkatrészeket szereznek be, amelyeket végül Oroszországban nem a megrendelő cégek és nem is a megrendelési céltevékenységre használnak, hanem továbbadják azokat az orosz hadseregnek a harci eszközök működtetésére.
Pedig ha átmenetileg szigorúan leállítanák a fegyveralkatrész-exportot, akkor az orosz haderő nem tudná használni a legmodernebb fegyverzeteit (lövegeit, rakétáit, aknáit) az ukrajnai katonai műveletekben, nem tudná drónjaival feltérképezni az ukrán állásokat a bombázások előtt, és így önmagában a szárazföldi hadsereg előrenyomulása is nagyon lelassulna. A ballisztikus rakéták célzóberendezései, a kamerák, a katonai kommunikációs eszközök szintén szinte mind nyugati gyártású mikrochipekkel működnek, így az orosz hadsereg szinte minden szegmensét érzékenyen és szinte azonnal érintené a nyugati exportstop.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve