A ZDNet összefoglalója - amelyről a 444.hu írt - szerint a China Telecom a 2000-es évek óta építi ki jelenlétét Észak-Amerikában, ahol adatközpontokat (PoP) létesít, melyek célja az internetforgalom irányítása a kisebb hálózatok között.
A kisebb hálózatok között ilyen adatközpontok forgalmát könnyű szándékosan befolyásolni - és a kutatók szerint a China Telecom ezt is tette. Kutatásaik alapján a Kanadából dél-koreai kormányzati szerverekre érkező lekéréseket például 2016 februárjától úgy fél éven át Kínába terelték. De elterelték egy nagy angol-amerikai bank milánói központja és amerikai telephelyei közti forgalmazást is, ahogy egy amerikai hírügynökség japán hálózata és két skandináv ország, Svédország és Norvégia közti forgalmazást is.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve