Ismeretlen okokból bekapcsolt a tűzvédelmi rendszer az amerikai Nasdaq tőzsde Észak-Európát kiszolgáló szervereinek központjában. Ezek Stockholmtól északra, egy Upplands-Vasby nevű településen vannak, ahonnan hamarosan el is költöztetik őket. A lépés logikus annak fényében, hogy a múlt héten a meghibásodás miatt le kellett állítani a kereskedést is.
Tűz ugyanis nem volt, azonban a biztonsági rendszer bekapcsolt, és elkezdte nyomni az épület a tüzet elfojtó gázt (szerverközpontokban általában nem vízzel oltanak, hogy ne sérüljenek a számítógépek). A csövekből sípoló hangon került a terembe az oltóanyag, a zaj pedig olyan erős volt, hogy a hangerő és frekvencia megrongálta a számítógépek merevlemezeit, ezért a Nasdaq szolgáltatásai Svédországban, Dániában, Finnországban, Észtországban, Lettországban és Litvániában, valamint részben Izlandon leálltak - írja a 444 a Quartz cikke alapján.
Kapcsolódó
A svéd kormány még egy kötvényakciót is kénytelen volt elhalasztani.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve