Az ügy előzménye, hogy Elizabeth Warren demokrata elnökjelölt még márciusban tárta a nyilvánosság elé azt a tervezetet, amely a nagy tech-monopóliumokat szétdarabolná, és így könnyebben venné állami szabályozás alá. Az 1930-as évek New Deal-jének intézkedéseire hasonlító tervezet szerint például a Facebooknak és az Instagramnak is külön irányítás alatti, különböző cégek kezébe kellene kerülnie, de ugyanez történne az Amazon által felvásárolt Whole Foods élelmiszerlánccal is.
A The Verge által kiszivárogtatott dokumentum szerint Zuckerberg jó viszonyt szeretne ápolni az állammal és nem szeretne belemenni egy hatalmas perbe, de "ha valaki megpróbálja a létünket fenyegetni, akkor ki kell állni a szorítóba, és megküzdeni velük." - mondta.
A kiszivárgott mondatokra reagált már Elizabeth Warren is, úgy válaszolt Zuckerbergnek, hogy "az igazán rossz az lenne, ha nem tennénk rendbe egy korrupt rendszert." "Ezt a korrupt rendszer az, ami a Facebookhoz hasonló nagy társaságok versenyellenes tevékenységet folytassanak, lábbal tiporják a fogyasztóik magánszféráját, és folyamatosan elmossák felelősségüket demokráciánk megvédésében." - idézi a Mérce a politikust.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve