A termelést 2020 közepén kezdték meg a fővárosban, most a nagyjából 175 négyzetméter alapterületű, Lónyay utcai pincegazdaságukban dolgoznak - mondta el Szűcs Endre, a bedrock.farm Kft. alapító társtulajdonosa.
Hidropónián és aeropónián alapuló technológiával, speciális lámpákkal, szivattyúkkal és légkondicionáló berendezésekkel alakítják ki a leveles zöldeknek, a mikrozöldségeknek és a fűszernövényeknek megfelelő környezetet többszintes polcrendszereken.
A kiválóan magas minőséget az év minden napján tudják biztosítani. Így a helyiség egy négyzetméternyi alapterületén 7 négyzetméternyi termesztési felületet tudnak kialakítani. Kínálatunkban harmincféle növény kapható állandóan, köztük retek, kapor, bazsalikom, koriander, cukorborsó és zsázsa is, de vevői igény szerint bármikor bővítenek.
Tavaly 21,5 ezer adagot értékesítettek 126 különböző fajta növényből 57 partnerük számára, az idén partnereik száma már hetvenre nőtt. Tavaly november óta megduplázták termesztési kapacitásukat, de így is másfélszer több megrendelésük van, mint amennyit ki tudnak szolgálni. Elsősorban éttermekkel dolgoznak, de online és kiskereskedelmi üzletekben is kaphatók a terményeik - tette hozzá a cégtulajdonos.
A cég bővítené a termelést, és kialakítaná a helyben termesztés franchise-hálózatát a technológia értékesítésével. Eddig személyes megtakarításaik mellett hazai befektetők csatlakoztak fejlesztésükhöz, külföldi piacralépésük megalapozásához újabb befektetési kört várnak.
A beltéri farmok esetében meghatározó a fény szerepe: a led-technológia elterjedése az üvegházi növénytermesztés forradalmát hozta, mivel lehetővé vált a növénytermesztéshez szükséges, a napéhoz hasonló fény energiahatékony előállítása. Fenntarthatósági szempontból előnyös, hogy a beltéri termesztés vízigénye kisebb a kültérinél, és termőföldet sem igényel. A kártevők és szennyeződések nem jutnak be a zárt rendszerbe, így a növényvédőszerek használata is kizárható - magyarázta az MTI-nek a szakember.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve