Idén a világjárvány miatt az esemény minden programját a világhálón, online követhetik majd az érdeklődők november 27-28-án - írja az MTI.
A kínálatban szerepelnek olyan programok is, amelyekre technikai okokból csak korlátozott számú érdeklődőt tudnak fogadni a szervezők, ezekre hétfő este 20 órától lehet regisztrálni a kutatokejszakaja.hu honlapon - közölték hétfőn a szervezők.
Az érdeklődők több mint 90 csatlakozó partner kínálatából, több száz program közül választhatnak. Lesznek ezek között előre felvett kísérletek, bemutatók és előadások, melyek folyamatosan látogathatóak, időponttól függetlenül. A szervezők emellett élőben közvetített eseményekkel, kerekasztal-beszélgetésekkel és interaktív programokkal is készülnek.
A legtöbb program a tudomány és innováció újdonságai iránt érdeklődő fiataloknak szól, de a tapasztalatok szerint a szülők, nagyszülők is megtalálják a számukra érdekeseket.
A Kutatók éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére, amit a hagyományok szerint szeptember végén szoktak megrendezni. Az eseményen szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon, játékos programokon keresztül ismerkedhet meg minden korosztály a tudományos kutatás új eredményeivel. Az országos programsorozat időpontja idén a járványhelyzet miatt tolódott el novemberre - írja az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve