Miután a természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikus szakokon a folyamatosan növekvő munkaerő-piaci igény ellenére a nők részvétele még mindig rendkívül alacsony. Magyarországon a nők aránya a felsőoktatásba jelentkezők között 2015/2016-ban még mindig az informatikai (12 százalék) és a műszaki (24 százalék) területeken volt a legalacsonyabb.
Ezért a Vodafone elindította aCode First: Girls elnevezésű nemzetközi programot. A szervezet tizenéves lányoknak oktat ingyenesen programozást Európában, Indiában, a Közel-Keleten, Dél-Afrikában és Ausztrália térségébe - idén nyáron pedig Magyarországon is.
Kapcsolódó
Az első képzést augusztus 28. és 31. között tarják Budapesten, amelyen 15 fiatal lány vehet részt. A Vodafone közleméye szerint a négy napos workshop alatt a diákok olyan programozási nyelvekről és fejlesztői programokról sajátíthatnak el alapismereteket, mint a html, a CSS, a GitHub és a Bootstrap, az oktatás zárultával pedig akár saját weblapot fejleszthetnek.
A kódolás ismerete jelenleg óriási előnyt jelenthet egy munkavállaló számára, a jövőben viszont rengeteg munkakör esetében egyenesen elengedhetetlen lesz, így a mi felelősségünk felkészíteni a következő generációt ezekre az új feladatokra - mondta Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország hr-vezérigazgató-helyettese.
A Vodafone Code First: Girls augusztusi kurzusára a digitaliscsalad.hu weboldalon egy kvíz kitöltésével jelentkezhetnek az érdeklődők, az ősz folyamán pedig további programok indulnak Budapesten és Miskolcon is - derül ki a mobilszolgáltató közleményéből.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
