A GVH úgy ítélte meg, hogy a 2015. november 2. és december 23. között látható tévéreklámok és a Tesco áruházakban bemutatott filmek nem tették egyértelművé a Vodafone Family 6880 forintos csomagjának lényeges körülményeit, így
- a négyfős ajánlat összetételét (két felnőtt és két, 6 és 18 év közötti gyerek veheti igénybe a hirdetett csomagot),
- a két felnőtt számlás előfizetésének meghatározott csomagját (csak S csomaggal vehető igénybe az ajánlat),
- a speciális fizetési konstrukciót (e-Pack szolgáltatás), valamint
- a Kid tarifa éves feltöltési kötelezettségét.
A GVH döntésében kifejtette, hogy a fogyasztók előtt ugyan ismert lehet a különböző ajánlatok összetettsége és a lehetséges variációk sokasága, azonban éppen e sokszínűség jelentős információs zajjal is járhat, ami megnehezíti a tájékozott és átgondolt döntést. Ha ugyanis egy reklámban valamely lényeges és kedvező termékjellemzőt (adott esetben egy promóciós árat) kiemelnek, akkor megtévesztő, ha közben elhallgatják az adott ajánlat további lényeges, az igénybe vételt korlátozó feltételeit annak ellenére, hogy az adott reklámeszköz keretei megengednék a kiegészítő információ közzétételét.
A hivatal a bírság kiszabásakor a reklámköltség összegét vette alapul. Súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a jogsértő gyakorlat hosszabb ideig tartott és jelentős számú fogyasztót ért el.
Enyhítő körülményként vette figyelembe a GVH, hogy
- a vállalkozás olyan kutatási eredményeket nyújtott be, amelyeket a GVH Versenytanácsa a jogsértés megállapításához is felhasznált;
- az érintett reklámok jelentős része csupán image-tartalmú, így alapvetően a fogyasztói bizalom, elégedettség megerősítését és az általános érdeklődés felkeltését célozták.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve