A piaci terjeszkedés részeként hamarosan 50 fejlesztő mérnökkel új központot nyitnak Sanghajban. Eddig 15, többnyire kereskedelemmel foglalkozó munkatársuk volt a távol-keleti országban.
A cég 2016-ban 98 millió euró árbevételéből 2 százalék származott a kínai belföldi piacról, 5-7 százalékot tesz ki a kínai kivitelből adódó bevételük, ezt az arányt szeretnék a jövőben 20-25 százalékra növelni - mondta Giles Shrimpton az MTI tudósítása szerint.
Jelenleg öt kínai autógyárnak fejlesztenek helyi megoldásokat, és arra számítanak, hogy az autók eladásának növekedésével üzleti lehetőségeik is bővülnek.
Pécsi Valentin, az NNG Kft. csendes-óceáni térségéért - köztük a kínai fejlesztésért - felelős magyarországi vezetője a sanghaji új fejlesztő központ munkájával kapcsolatban elmondta, hogy a kínai bővítés kedvezően hat majd a budapesti létszám alakulására is. Az NNG termékét továbbra is a vállalat magyar központjában fejlesztik, a kínai részleg a helyi adaptációval foglalkozik majd.
A kínai piacra szánt navigáció nagyon sok helyi kihívást jelent, egyebek közt be kell építeni a helyi közlekedési szabályozást, kezelni kell a nagyvárosokban akadozó gps-jeleket, a kínai kultúrához igazodó speciális keresést. Példaként említette, hogy Kínában a fordulásnál nem a jobbra, illetve balra fogalmat használják, hanem égtáj szerint határozzák meg az irányt.
Az NNG Kft. tájékoztatása szerint a társaság navigációit több mint 30 millió eszközben használják világszerte, köztük 30 autómárkában. A cég a világ számos pontján Európán kívül például az Egyesült Államokban, Brazíliában, Svájcban, Izraelben, Kínában, Japánban és Indiában rendelkezik helyi képviselettel.
Fotó forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve