Az Apple azt szeretné, ha a szolgáltatások után tavaly elért 30 milliárd dolláros árbevételét fel tudná tornázni 50 milliárdra. A jelentések szerint ennek keretében 30 fejlesztőcéggel szervezett titkos találkozót tavaly New Yorkban. Itt pedig arról győzködte őket - a PC World cikke szerint -, hogy több előfizetéses applikációt készítsenek, vagyis ne egyszer, hanem újra és újra kérjenek pénzt alkalmazásaik használatáért.
Az Apple-nél még külön nevet is adtak a projektnek: Subscription 2.0. Jelenleg nagyjából 30 000 applikáció már ilyen az App Store-ban. Állítólag a találkozó is sikeres volt: számos fejlesztő átváltott az előfizetéses modellre, és ezzel megemelte az árbevételeket. Az első évben ezekből 30 százalékot kap az Apple, a másodiktól pedig 15 százalékot vesz le.
Kapcsolódó
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve