A 4K-t célozta meg az Integral Memory új 512 gigabájtos microSD-kártyájával - adta hírül az engadget.com. A februárban megjelenő újdonság átadja a múltnak az adattárolásnak ezen a területén 2017-ben felállított 400 gigabájtos rekordot. A cég terméke minden olyan eszközzel együttműködik majd, amely képes kezelni a microSDXC szabványt (ez igaz a legtöbb androidos okos telefonra és táblagépre).
Az új kártya 80 megabit/másodperces sebessége a leggyorsabb lesz a piacon, miután az újdonság februárban megjelenik a boltokban. A fejlesztők célja az volt, hogy 4K-s videók kezelésére képes technikát adjon a mobilosok kezébe.
A dolog egyetlen szépséghibája az ár. A 400 gigabájtos eszköz az Amazonon 250 dollárba (65 ezer forint) kerül, és biztosra vehető, hogy az ennél nagyobb kapacitású kártya drágább lesz. Ugyanakkor aki megengedheti magának, az nagy szimbolikus sikert könyvelhet el, hiszen olyan technikát birtokolhat, amelyhez korábban egy laptopot kellett magával cipelnie.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve