Korlátozott számú amerikai vállalatnak és "csak az amerikai nemzetbiztonságra és az Egyesült Államok külpolitikai érdekeire nem nagy kockázatot jelentő" termékekre adtak ki exportengedélyeket.
A tárca nem ismertetett további részleteket: sem az érintett cégek és árucikkek számáról, sem a nevükről - írta az MTI.
Amerikai lapértesülések szerint mintegy háromszáz exportengedély-kérelmet adtak be, ezeknek körülbelül a felét fogadta be a minisztérium, és a befogadott kérelmeknek is csak az 50 százalékát bírálta el pozitívan. A The Wall Street Journal úgy tudja, a tárca mobiltelefon-alkatrészek és általában nem elektronikus alkatrészek exportját engedélyezte.
Az amerikai kormányzat még májusban rendelt el exporttilalmat a Huaweinek szállítandó amerikai portékákra. Az indoklás szerint olyan árucikkek kerültek tiltólistára, amelyeknek exportja veszélyeztette az amerikai nemzetbiztonságot. Donald Trump amerikai elnök azonban már júniusban jelezte, hogy fontolgatja egyes árucikkek exporttilalmának feloldását.
Elemzők a mostani döntést az amerikai kormányzat Pekingnek tett gesztusaként értékelik az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások közepette.
Donald Trump szerdán az Apple texasi összeszerelő üzemében tett látogatásakor - amelyen jelen volt Tim Cook vezérigazgató is - azt mondta: gondolkodik rajta, hogy a kormányzat a cég termékeit mentesítse a Kínába exportált termékek megemelt vámtarifája alól.
Reagált a Huawei
A cég hivatalos állásfoglalása szerint a Huawei-re vonatkozó Temporary General License meghosszabbítása nem gyakorol jelentős hatást a társaság üzletvitelére. A döntés nem változtat azon a tényen sem, hogy a kínai vállalatot az Egyesült Államok kormánya továbbra is igazságtalanul kezeli.
A Huawei szerint az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériumának döntése, amellyel az úgynevezett Entity List-re helyezte a céget, többet árt az Egyesült Államoknak, mint a Huawei-nek. Jelentős gazdasági károkat okozott azon amerikai vállalatoknak, amelyek együttműködnek a Huawei-jel, valamint megtörte az együttműködést és aláásta a kölcsönös bizalmat, amitől az egész, globális ellátási lánc függ.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve