Jurij Pogorelij, az Interfax igazgatója a Facebook-oldalán közölte, hogy számítástechnikai szakemberek dolgoznak a "példátlan vírustámadás" elhárításán. A Fontanka a Telegram üzenetközvetítőn működő csatornáján súlyos műszaki hibákról számolt be, amelyek elhárítása órákig is letarthat. A Novaja Gazeta nem kommentálta a történteket.
A moszkvai központú Group-IB kiberbiztonsági vállalat szerint az orosz médiumokat a Badrabbit elnevezésű zsarolóvírus támadta meg. A cég úgy tudja, hogy az áldozatok között ukrajnai célpontok is szerepeltek. A vírus az Interfax esetében a blokkolás feloldásáért 283 dollárt követelt bitcoinban fizetendően.
Idén nyáron a Petya vírus 300 dollárt követelt a lebénított komputerek felszabadításáért. Szakemberek később megállapították, hogy a rosszindulatú program szerzői a fizetést követően nem a "túszul ejtett" adatok helyreállítására, hanem azok elpusztítására törekedtek. (Csehországban is voltak támadások.)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve