A rakétát a kaliforniai Vandenberg űrbázisról lőtték ki csütörtök este hét órakor, de ez már egy elhalasztott start volt. Nagyjából egy órával korábban a visszaszámlálás közben fújták le az indítást. A 29 méteres, kétfokozatú Alpha repülése simának látszott, de két és fél perc után pályája megtört, majd egy robbanás után egy tűzgömböt lehetett látni az égbolton.
A Firefly képviselői egyelőre csak annyit közöltek, hogy az első fokozatnál lépett fel valami rendellenesség. A rakéta teljesítményével komoly gondok voltak, a szuperszonikus sebességet a tervek szerint az indítás után 67 másodperccel kellett volna elérnie, de ez csak 140 másodpercnél sikerült neki.
A Firefly föld körüli pályára akarta állítani a rakétát, amely akár ezer kilogrammnyi terhet is képes szállítani, amivel a közepes teherbírású rakéták közé tartozhatna. Az első, sikertelen kísérletnél 92 kilós terhet vitt, a rakományában műholdak, űrhajózáshoz szükséges technikák és emléktárgyak voltak - olvasható a portálon.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve