A kaliforniai Menlo Park városkában lévő Facebook-központ postázójába gyanús csomag érkezett, és miután a tűzoltóságtól kihívott szakemberek megvizsgálták, kiderült, hogy veszélyes idegméreggel, szarinnal fertőzött - írta az MTI.
A postázók négy helyiségét - amelyek a Facebook-központtól különálló épületben kaptak helyet - rövid időre kiürítették, lezárták, és megvizsgálták azokat, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a csomaggal. "Közülük egyelőre senkinek nincsenek mérgezési tünetei" - nyilatkozott az újságíróknak Jon Johnson, a helyi tűzoltóság vezetője.
A Facebook vezetői azonnal értesítették a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI), amely megindította a vizsgálatot.
A vegyi fegyverként alkalmazott szarin színtelen, szagtalan gáz, amely halált is okozhat. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) szerint azonban kisebb mértékű fertőzésből károsodás nélkül felépülnek a betegek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve