Az Apple gyorsabban teríti a szoftverfrissítéseket, mint az újabb programverzióval gyakran hónapokat későb gyártók - indokolta a Bob Lord, Demokrata Nemzeti Bizottság információbiztonsági felelőse, hogy miért részesítik előnyben ezután a pártszervezetben az iPhone-okat. Lord a Forbesnak úgy nyilatkozott, a váltást nem csak az ő véleménye, hasonló állásponton voltak azon demokrata szervezetek képviselői is, akikkel beszélt az ügyről.
A demokrata párt a novemberben esedékes félidei választások apropóján éppen mostanság erősíti digitális védvonalait, és ennek jegyében megpróbálják száműzni az androidos készülékeket a párt körül tevékenykedők köréből - olvasható a portálon.
Kapcsolódó
Lord szerint nem hitvita, hogy valaki iPhone-t vagy androidos készüléket választ. Úgy véli, bizonyítékok alapján érdemes dönteni, így az Androidot sem vetik el örökre. Most viszont egyértelműen az iPhone-okat favirozálják, mert úgy gondolják, azok a biztonságosabb készülékek.
A Google egyelőre nem reagált a témában tett sajtómegkeresésre.
A kép forrása: Apple.com.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve