A cipő- és táskabrandként ismert európai Musette üzleteinek bejáratánál telepített képfeldolgozó szenzortechnológia alkalmazásával képes valós időben számolni az üzlet személyforgalmát, de az adatok visszamenőlegesen is elérhetők interneten keresztül, mobiltelefonról, és számítógépen is. Az alkalmazást az Intechsys Kft. és a Vodafone közösen fejlesztette - derül ki a Vodafone Magyarország közleményéből.
A Musette budapesti boltjaiban bevezetésre kerülő látogatószámláló rendszer célja, hogy segítse a menedzsmentet a döntéseiben. A vásárlószámolás csak eszköz, a valódi cél a döntéstámogatás. Az üzlet tulajdonosai egyebek mellett például arról is kaphatnak információt, hogy az eladótérben melyik termék vagy termékcsoportok iránt legnagyobb a kereslet.
A hazai kiskereskedelmi forgalomban is egyre inkább megjelennek az egymással kommunikálni képes intelligens eszközök, és egyre többen ismerik fel, a digitális technológiák milyen nagymértékben képesek hozzájárulni a vásárlói szokások, viselkedési normák megismeréséhez és döntési folyamatok elősegítéséhez - mondta Pete Gábor, a Vodafone Magyarország IoT területért felelős vezetője. A szakember szerint néhány év múlva az intelligens szenzortechnológiákon alapuló megoldások olyan mértékben elterjedhetnek, hogy az intelligens terek, boltok és áruházak a mindennapi életünk részét képezik majd és egyre inkább megjelenhetnek majd az egyedi vásárlói igényekre szabott termékek is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
