Több mint hat éve, 2014 októbere óta szolgálja a fővárosi közösségi közlekedést használókat a Futár - idézi a vállalat közlését az MTI. Idén januárban 1,2 milliónál is több utazást terveztek meg az alkalmazással, és a koronavírus-járvány alatt is csaknem félmillióan használják aktívan a különböző felületeteket, köztük az okostelefonos applikációt.
Bár a fővárosiak jelentős része a közterületi kijelzőkön, a járműveken és az applikáción keresztül találkozik a Futárral, valójában ennél sokkal összetettebb feladatok zajlanak a háttérben - hívták fel a figyelmet.
A BKK forgalomirányító központjában a Futárnak köszönhetően a diszpécserek állandó kapcsolatban vannak a járművezetőkkel, és folyamatosan látják azt is, hogy az egyes járművek merre járnak. Így azonnal be tudnak avatkozni, hogy az utasok a lehető legkevesebb fennakadást tapasztalják egy esetleges forgalmi zavar során.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve