Emberi jogi szervezetek és velük egyetértő politikusok évek óta kongatják a vészharangot, hogy az mesterséges intelligencia-alapú megfigyelési technológiák veszélyt jelenthetnek a társadalom szabadságára. Az elrettentő példa a Kínában kiépített komplex rendszer, melyben még pontozzák is az állampolgárok viselkedését - olvasható a portálon.
A javaslat a közös jogszabályok kezdeményezéséért is felelős Európai Bizottság felkérésére reagál, amely egy átfogó uniós AI-reguláció megalkotását indítványozta. Az EDPB és az EDPS konkrétabban az "arcfelismerés, a járás, az ujjlenyomatok, a DNS, a hang, a billentyűleütések és egyéb biometrikus, vagy viselkedési jelek" bármely kontextusban történő rögzítésének betiltását kéri a nyilvános helyeken.
A közös javaslat szerint ugyancsak törvényileg kell ellehetetleníteni az emberek AI-rendszerekkel történő profilozását, azaz, hogy "csoportokba sorolják őket etnikai, nemi, politikai, vagy szexuális irányultság alapján", vagy bármely osztályozás mentén, ami miatt diszkriminációt szenvedhetnek el. Az EDPB és az EDPS továbbá azt is szeretné elérni, hogy tilos legyen AI segítségével következtetés levonni egy természetes személy érzelmeivel kapcsolatban. Ez utóbbit használják a hatóságok például akkor, amikor egy merénylet elkövetőjét igyekeznek kiszúrni egy nagyobb tömegben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve