A Mate 30-at szeptember 18-án mutatják be Münchenben, azt azonban még nem tudni, hogy az értékesítés mikor kezdődik - írja a portál.
Az 5G-képes Mate 30 az első zászlóshajó, azóta, hogy Donald Trump májusban nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva tiltólistára helyezte a céget.
A Google szóvivője azt monda a Reutersnek, hogy a Mate 30-on nem futhatnak Google-szolgáltatások (maga az Android természetesen igen), ugyanis az ideglenes haladék erre nem vonatkozik.
Az amerikai cégeknek külön engedélyt kell kérniük, ha a tiltás ellenére is együttműködnének kínai cégekkel. Azt nem tudni, hogy a Google folyamodott-e ilyen engedélyért annak érdekében, hogy a Huawei-készülékek zökkenőmentesen működhessenek. Azt viszont tudni lehet, hogy az USA Kereskedelmi Minisztériuma több mint 130 kérelmet kapott amerikai cégektől, hogy gázszolgáltatónk a Huaweinek.
A Huawei szóvivője azt mondta, hogy ha az USA engedi, akkor folytatják a készülékek Andoiddal történő értékesítését, ha pedig ez nem megy, akkor saját operációs rendszert és szoftverkörnyezetet fejlesztenek.
A Reutersnek nyilatkozó szakértő szerint Google-szolgáltatások nélkül senki sem fogja megvenni az androidos Huawei-készülékeket. Bár köztudott, hogy a kínai cég saját rendszert fejleszt, kérdéses, hogy ez elég vonzó alternatíva lesz-e az Androiddal szemben.
A gyártó készülékei hamar az európai vásárlók kedvencévé vált, azonban az amerikai tilalom hatására piaci részesedése 19,3 százalékra csökkent a 24,9-ről.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve