A héten nagyobb esés bontakozott ki a világ piacain, amivel úgy néz ki, hogy egyelőre megállt a csúcsdöntögetés. Egyhuzamban a harmadik nap, amikor nem tudnak érdemben emelkedni a tőzsdék, persze kivétel mindig akad, ebben az esetben a BÉT az aminek részvényei rég nem látott magasságokba emelkedtek.
A korrekció előtt már sokan úgy láthatták, hogy az emelkedés végtelen. éppen ezért sokan lehetnek olyanok is, akik részvénybe ragadtak. Ilyen esetekben általában mindig jobb szembe nézni egy kisebb veszteséggel, amit aztán egy hónap alatt ki lehet kezelni, mint összeszedni egy nagy bukót, amit egy év alatt is nehéz visszanyerni. Ennek ellenére, ha valaki ilyen veszteséges papírban ül és arra vár, hogy újra nullába kerüljön, akkor opciós technikákkal sikerülhet alacsonyabb bekerülési értéket létrehozni. Amennyiben ilyen helyzetben van, regisztráljon jobb oldalon, és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot.
Jelen pillanatban harmadik napja tart az esés, és az eddigi korrekciók során, még nem fordult elő olyan, hogy ennél tovább essenek a piacok. A befektetőknek kapóra jön a hétfői amerikai szünnap is, megnyugodhatnak a kedélyek, de ha a lejtmenet tovább folytatódik, akkor lehet, hogy egy ideig nem látunk új csúcsokat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve